Melegedő kupa, élmény és tapasztalat

Előzmények:

Először is azzal kezdeném, hogy tmpgenc segítségével nemrégiben rátaláltam a halbarát.hu oldalra, ahol nagy meglepetésemre egy roppant barátságos szinte már családi légkör fogadott. Egy haldorádón hirdetett versenyre próbáltam jelentkezni de sajnos a létszám elég hamar betelt. Tmpgenc e-mail címemre küldött levelében invitált meg a halbaráton hirdetett II Hht. kupára amit a Préri tavon rendezett a társaság Október 21.-én. Erről a versenyről röviden csak annyit, hogy hosszas próbálgatások után a lefújás előtti percekben sikerült egy két és fél kilós pontyot fogni, de ezt ellensúlyozván hála a megjelent "halbarátoknak" igazán felüdítő hangulat volt. Kipihenve és jókedvvel értem haza és rögtön bekapcsolódtam a fórumos életbe, majd tétovázás nélkül jelentkeztem a következő, azaz a Melegedő kupára.

 

Ébredés:

November 17.-re dermesztően hideget jósoltak a meteorológusok -1,+2 fokkal és gyenge havazással kecsegtetve. Hajnali négykor szólalt meg a telefonom ébresztője és bár a nagy izgalom hevében nem sikerült sokat aludnom, pillanatok alatt kiugrottam az ágyból. Itt van a nagy nap - járt a fejemben a gondolat -. Hetek óta készülök a Melegedőre, kíváncsian várva, hogy vajon ennek a napnak is olyan lesz a hangulata mint a Prérin vagy az csak egy ritka véletlen volt. Igen, az volt, mert mint utóbb kiderült ez a nap többszörösen felülmúlta elődjét. De ne rohanjunk ennyire előre. Tehát reggel felkelve az este már bepakolt horgászcuccokkal a kocsiba vágtam magam és felvettem a tőlem két utcára lakó Kipit alias Kiss Pistit. Sürgettem, és mivel nem ismertem az utat a tóhoz Segallal megbeszéltem egy találkát az egyik útba eső benzinkútnál. Találkozásunk után (gyors helyzetkép, eszmecsere stb.) fél 7-kor értünk a helyszínre.

 

A verseny:

Behajtottunk a birodalom kapuján és a rövid bevezető út végén a házaknál megláttuk a már számomra is ismerős arcokat. Kipattantunk az autóból, és köszönés majd újabb eszmecserék után mielőbb szemügyre vettük a versenypályát. Megállapítottam, hogy megfogadva többek közt Kredenc tanácsát tökéletesen döntöttem a rakós bot elhozatalával. A sorsolás nagyon ötletesen a nagyon kedves háziasszony által kínált forró teáspoharak alján található számok húzásával történt. Elég azt tudni, hogy 16 állás lett kijelölve, nekem pedig a 15-ös hely jutott. Már kezdett derengeni, ez a nap nem olyan lesz mint a többi, mert az én meglátásom és tapasztalatom alapján a szélső helyek lehetnek nagyon jók és nagyon rosszak. A remény azonban belül elkezdett piszkálni. Mint egy málhás szamár vonszoltam a ládámat és a kismillió kiegészítőt a helyemre. Néhány perc múlva, amikor mindent beállítottam, úgy döntöttem 11,5m-en fogok rakózni, mivel az a vízfelület felén éppen túllóg. Az eddigi csatornákon és a hasonló maximum 20 méter széles kis tavakon lezajló versenyeim alapján a halak ebben a sávban jobban foghatóak. Mélységmérés után ért az első hidegzuhany, a víz mélysége mindössze 50-60 cm az adott távon. Gondolatok cikáztak a fejemben, nem fogja a halakat zavarni a letisztult vízben a föléjük nyúló bot, lesz-e hal ebben a mélységben, nem inkább a nádba kellene őket keresni? Bizonytalanságomat az is fokozta, hogy a szervezők felajánlották, ha úgy gondolom menjek középre a nyolcas helyre (megüresedés miatt)ott talán mélyebb a víz. Újabb dilemma után meghoztam a megmásíthatatlan döntést. Maradok.

 

A felszerelés:

Az etetőanyagomat a következőképpen állítottam össze. Tudtam hogy az utóbbi időben nem kis mértékben hűltek le a vízek, ezért jó édes és erős aromás keveréket készítettem. Előbb egy fél kiló torteau-t áztattam fel VDE Bigfish vadszilvás aromával, majd VDE epres etetővel vegyítettem, hozzáadva szintén VDE 4mm-es epres és halibut pelletet. Olyan illatúra sikerült, hogy néha bele akartam én is harapni. A botom Tubertini 12-04 13m-es rakósbot amit 11,5 m-es hosszban használtam. Bár hozzáteszem, a reggeli kipakoláskor elég vicces hangulat alakult ki, hogy az egyedüli aki rakós bottal horgászik az én vagyok. A szerelékem 14-es Direct mono zsinórból, 2g-os cralusso golf belső zsinórvezetéses úszóból és egy 12-es drennan horogból állt. Az eresztéket úgy állítottam be hogy az előke a fenéken feküdjön. Fél 9-kor autódudaszóra megkezdődött a verseny. Megpróbáltam a viszonylag nagyobb mennyiségű alapozó etetést pontosan egy helyre az úszómtól 20-30 cm-el felém dobni, majd 1 deci csontit is lőttem nagyobb sugárba. Horgomra szunyoglárva és csonti került. Az első fél óra kapásmentesen telt el és már-már kezdtem csüggedni amikor az úszó elindult jobbra úgy hogy lefelé 1mm-t sem mozdult. Megakasztottam az első kárászt amit úgy vontattam partra mintha már nem is élne. Mint később kiderült ez a kárász lett a verseny legnagyobb hala a maga 27 dekájával. Szinte minden csalifrissítésnél és betolásnál néhány szem csontit lőttem az úszó köré, etetőanyagot azonban csak ritkán, nehogy elzavarjam az óvatos halakat. Ezzel a módszerrel a következő 2-3 órában sikerült megfognom a halaim többségét ami szám szerint összesen nyolc darabot tett ki. Azonban ez a nyolc darab kárász elegendőnek bizonyult az első hely megszerzéséhez. Mérlegeléskor 1,22 Kg-ot mutatott a mérleg. A kapásokról érintőlegesen annyit, hogy ember legyen a talpán aki észrevette őket, mert néha csak annyi volt hogy az úszó tizedmillimétert mozdult furcsa irányokba. Sokszor csak azt hittem, hogy a szellő döntögeti. Ezt egyébként a versenytársak is megjegyezték, aki finom szerelékkel horgászott az fogott néhány halat. Volt olyan is aki a feeder kihúzása közben szembesült azzal, hogy egy kárász ül a horgon.

 

Mindent összevetve azért meg kellett küzdeni a hideggel és a halak léprecsalásával is.

 

Tanulság:

A fent leírtakat tájékoztató jelleggel közöltem, nem hinném, hogy különleges összeállítás lenne. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, mivel a rakós tudományom még eléggé az alapszinten áll, a sikerhez azonban szerintem nagymértékben, ha nem teljesen hozzájárult a szerencse, és a helysorsolás.

 

Amik úgy gondolom hozzásegítettek a győzelemhez:

- Pontosan kell etetni minél kisebb területen,

- Ilyen hideg időszakban és ilyen vízterületen minél finomabb szerelékkel kell horgászni,

- Jó minőségű etetőanyagot és csalit kell választani,

- Bízni kell abban a módszerben és csaliban amit alkalmazol,(akkor is ha a halbarátok kinevetnek, hogy ilyen időben egyedül rakózol)ez már félsiker.

 

Köszönetnyilvánítás:

- Köszönet Kredencnek és párjának a szervezésért, a helyszín biztosításáért és nem utolsó sorban, hogy finom utalást tett a fórumon a megelőző napokban a rakós bot és a spicc bot előnyeiről az adott vízen.

- Köszönet Kareszoft-nak, a szervezésért, valamint hogy tudatalatti varázserejével hozzásegített 4 kárászt a szabaduláshoz.

- Ferikének azért az isteni ételért amit elénk szervírozott életmentésként.

- Pacalnak, hogy tartotta bennem a lelket a szétfagyás küszöbén.

- Segalnak és Tmpgencnek, hogy felálltak velem a dobogóra.

- Prednek, hogy hozzájárulásával létrejöhetett a verseny és oldala hasábjain keresztül e beszámolót olvashatjátok.

- Valamint, a többieknek Demecseknek, Williemnek, Vagol69nek, Skeeternek, Dudás54-nek, Tuttti54nek, Carpbossnak, Bogozdkinak a cseppet sem elhanyagolható hangulatért és mindenkinek, aki személyesen vagy lélekben velünk tartott.

 

Utószó:

A verseny és a díjkiosztás után a Ferike "Nagy Levini" tudásával készített babgulyását fogyasztottuk ki-ki többször is. Ezen kívül sikerült belekóstólnunk még a telepítés izgalmaiba is, amikor gyönyörű nagytestű amurok kerültek a vízbe. Számomra még most is hihetetlen, hogy egy olyan kisautóba amivel a halakat hozták, hogy fért be több mint 100 kiló amur. Kredencék birodalma egyszerűen jellemezve gyönyörű, tágas és horgászati szempontból is igen vonzó. Négy tóból áll körülvéve a tanyát. Sok sikert kívánunk hozzá, bár nem kevés dolgod lesz a tó körüli teendőkkel, és úgy hiszem nem csak a magam nevében beszélek amikor azt mondom kicsit irigylünk. Remélem a nyitás után még megméretetthetjük magunkat a tavakon Hht-s versenyek színeibe.

 

Pisty30 (Rainman)

Az írás a haltarto.hu-n.

 

img_1228052573_393.jpgimg_1228052567_752.jpgimg_1228053028_170.jpgimg_1228053508_480.jpgimg_1228052498_185.jpgimg_1228053502_344.jpgimg_1228052983_773.jpgimg_1228053484_229.jpgimg_1228053067_117.jpgimg_1228053042_618.jpgimg_1228053532_907.jpgimg_1228053109_694.jpgimg_1228053002_234.jpgimg_1228053525_870.jpgimg_1228053121_439.jpgimg_1228053086_706.jpgimg_1228052579_379.jpgimg_1228052479_992.jpgimg_1228052585_81.jpgimg_1228053060_7.jpgimg_1228053557_56.jpgimg_1228053470_87.jpgimg_1228053551_811.jpgimg_1228052472_973.jpgimg_1228053141_879.jpgimg_1228053115_724.jpgimg_1228052713_218.jpgimg_1228053490_715.jpgimg_1228052485_754.jpgimg_1228053015_847.jpgimg_1228053148_868.jpgimg_1228052561_821.jpgimg_1228053514_971.jpgimg_1228052492_167.jpgimg_1228053048_660.jpgimg_1228052719_465.jpgimg_1228052524_98.jpgimg_1228052505_404.jpgimg_1228053097_90.jpgimg_1228053009_486.jpgimg_1228052702_271.jpgimg_1228052530_349.jpgimg_1228053452_399.jpgimg_1228053496_849.jpgimg_1228052996_938.jpgimg_1228052731_777.jpgimg_1228052707_489.jpgimg_1228053102_460.jpgimg_1228052518_3.jpgimg_1228053022_290.jpgimg_1228052537_872.jpgimg_1228052549_665.jpgimg_1228053091_437.jpgimg_1228053520_668.jpgimg_1228053073_144.jpgimg_1228052592_142.jpgimg_1228053538_527.jpgimg_1228052726_473.jpgimg_1228053035_152.jpgimg_1228053054_96.jpgimg_1228053079_2.jpgimg_1228052460_75.jpgimg_1228052696_915.jpgimg_1228053545_700.jpgimg_1228052467_869.jpgimg_1228053477_243.jpgimg_1228052555_5.jpgimg_1228052943_853.jpgimg_1228052989_960.jpgimg_1228052511_242.jpgimg_1228052543_87.jpgimg_1228053465_642.jpgimg_1228053458_443.jpgimg_1228053135_658.jpgimg_1228053128_959.jpgimg_1228052454_405.jpg


AdmirorGallery 4.5.0, author/s Vasiljevski & Kekeljevic.